Bemutatkozik a DayMed csapata: Anita

Anita csaknem 10 éve erősíti a DayMed csapatot. Kezdetben még diákként, call centeres munkatársunk volt, mára pedig Ő a call centerünk vezetője, partnereink pedig az RSV elleni védekezést segítő programunk menedzsereként ismerhetik.

 

 

Program menedzser | Call center vezető| PV felelős helyettes

 

„2015-ben kezdtem el a DayMed-nél dolgozni, még a tanulmányaim elején. Akkor még Call Center Opetároként tevékenykedtem, amelyben a feladatom a páciensekkel való kapcsolattartás és az ő edukációjuk volt. Ez az időszak nagyon nagy hatással volt az életemre.

Kezdetben nemzetközi tanulmányokon szereztem diplomát, de a DayMednél töltött időszak arra ösztönzött, hogy kövessem tinédzserkori álmomat. Mindig is szerettem figyelmet fordítani másokra, fontos számomra a támogatás és segítségnyújtás. Ezért 2019-ben elkezdtem a pszichológia képzést, ahol jelenleg klinikai és egészségpszichológia specializáción mesterszakos hallgató vagyok. A pszichológia iránti elkötelezettségem szorosan kapcsolódik ahhoz, hogy hozzásegítsek másokat a gyógyuláshoz, a jobb életminőség eléréséhez és a teljes élet kialakításához.

Az itt töltött évek során szakmailag és munkámban is folyamatosan fejlődtem. A cégnél jelenleg program menedzserként, call center vezetőként és gyógyszerbiztonsági felelős helyettesként dolgozom.

Szabadidőmben a tanulás mellett a pszichológia területén önkénteskedem, hogy még többet tapasztaljak és tanuljak az általam választott hivatásról. Van egy bohókás kutyusom Samu, akivel szeretek sétálni, illetve a barátaimmal és családommal tölteni az időt, olvasni, utazni, gasztronómiai élményeket szerezni. Ezen felül mindig is jelentős helyett foglalt el az életemben a zene szeretete, ezért jelenleg éneklést tanulok és hobbiszinten éneklek.”

 

Ha kíváncsi vagy Anita egyik fellépésére, az alábbi linken megnézheted:

 

Anita koncert videója